2017. feb 12.

Cigányka

írta: Petőcz Ferenc
Cigányka

Elkészítés: 1 óra 15 perc, közepesen nehéz

A most következő recepthez el kell mondani, hogy bármerre járunk hazánkban és járunk, mert nem vagyunk tétlenek és szeretnénk megismerni mindent nemzetünkről, kultúránkról és  ennek része a gasztronómia, az ízek birodalma. Így bármerre is jártunk, többet tudtunk meg a történelmünkről, a hétköznapokról, az konyha kultúránkról, mint bármely tankönyvben vagy az ideológia által befolyásolt médiából és mindenhol kedves emberekkel találkoztunk. Tavaly volt szerencsénk számunkra az ország ismeretlen végén járni és kettő hetet a szépséges fürdővárosban Gyulán eltölteni. Remek és olcsó és csodás termékeket árusító hentest találtunk. Ott láttuk a cigánykát, pontosabban mindennap a hűlt helyét. Félre nem raktak, mert nagyon népszerű Békés megyei ételről van szó. Igyekeztem mindennap korábban menni, de a fürdőkezelések miatt be voltunk határolva. Sajnos sosem sikerült venni, de a receptet megkaptam. Így következik most ez a recept nektek.

dsc07538.JPG

Városlakóként persze a fő alapanyag beszerzése nem egyszerű, illek tehát ismerni egy hentest. Nekünk van egy jó hentesünk, tőle veszünk igazi házi szalonnát, sonkát, a többi finomságot lehetőség szerint magunk készítjük. Tehát ami nagyon kell az a malacnak a fátyolhálónak hívott része. A töltelék ahány ház, annyi szokás, de jöjjön a recept.

dsc07534.JPG

Hozzávalók:

1 fátyolháló (Ilonakendő), 1 kg darált sertésmáj, 30 dkg friss kolbászhús, 1 májas, 1 véres hurka, 10 dkg rizs, 2 tojás, 1 darált vöröshagyma, 3 gerezd reszelt fokhagyma, só, bors, majoránna.

dsc07536.JPG

A rizst megfőzzük és az alapanyagokat összegyúrjuk. A kiterített fátyolhálót (ez is zsír), megtöltjük adagonként 3 ek töltelékkel, majd feldaraboljuk és a széleket ráhajtjuk a töltelékre. Kizsírozott tepsibe tesszük és hideg sütőbe. 180 fokra felmelegítjük és onnantól számítva 30 perc elég az ételhez. Tűpróbával ellenőrizhetjük.

dsc07537.JPG

A kész ételt rizzsel, zöldséges rizzsel, párolt rizzsel vagy burgonyapürével és savanyúsággal tálaljuk. Közhely, de az egyik TV műsorban leírtaknak megfelelően "Magyarország finom!".

A receptet: Petőcz Ferenc készítette

dsc07543.JPG

Szólj hozzá

Húsok és halak