2018. aug 19.

Indiai csirkeleves

írta: Petőcz Ferenc
Indiai csirkeleves

Elkészítés: 30 perc, könnyű

dsc01203.JPG

Mindig tanakodunk, hogy mit szeretnénk enni és ez nem volt másként ezen a hétvégén sem. Vannak ételek, amelyek rendszerint asztalra kerülnek visszatérő étekként, de igyekszünk, amint látható változatos konyhát fenntartani. Így időnként megidézzük a mesés kelet fűszeres ízeit és persze illatait, amellyel a szomszédok is összeszaladnak és egy tányérral kopogtatnak. Így volt ez most is ennél a levesnél. Nem lehet vele betelni, egyszerű, gyors, finom.

1 adag: 450 kcal, 33 gramm fehérje, 19 gramm zsír, 38 gramm szénhidrát

Vegyünk egy 60 dkg körüli csirkemellet, a bőrét távolítsuk el, jó az a kutyának, cicának. A húst fejtsük le a csontról. A lefejetett mellet kockázzuk fel, enyhén sózzuk, hagyjuk pihenni.

dsc01200.JPG

2 sárgarépát hámozzunk meg, majd félhold alakúra vágjuk, ehhez karikázzunk fel egy póréhagymát, ezt is rakjuk külön félre.

dsc01199.JPG

A csirkemell csontot 10 dkg rizzsel 2 liter vízben kezdjük el főzni a keletkező habot szedjük le. A leves alapot sóval, 1 tk cayenne borssal (nem lesz csípős a végeredmény), 1,5 ek curry porral ízesítsük be. Közben egy serpenyőben hevítsünk fel vajat vagy kókuszzsírt (ez utóbbi emeli a koleszterin szintet). Ebben pirítsuk meg a húsdarabokat, amelyet utána papírtörlőre szedjünk, ki, hogy le tudjon csepegni a zsiradék. A hús helyére behelyezzük a zöldségeket és 5 percig pirítjuk. A lecsepegtetett húsdarabokat behelyezzük a levesbe, kivesszük a csontot, amelynek megint a kutyánk örül majd. Amikor kész a zöldség ugyanaz az eljárás, mint a hússal (törlőpapír, zsíreltávolítás, levesbe helyezés).

A leveshez ekkor adunk 5 ek kókuszreszeléket, 4 ek mazsolát, amelyet előtte meleg vízben átmostunk, beáztattunk és egy savanyú almát is belereszelünk. Összefőzzük, ameddig minden nem puha, szükség esetén igazítunk az ízeken és tálaljuk. Jó étvágyat!

Szólj hozzá

indiai Levesek Nemzetek konyhája Húsok és halak