2019. már 03.

Pulykacomb párolt retekkel és citrommártással

írta: Petőcz Ferenc
Pulykacomb párolt retekkel és citrommártással

dsc02385.JPG

Rendszerint nem tartom meg azt a diétát, amit kellene és pedig nem is lenne nehéz, mert a 180 grammos cukorbeteg diétához napjainkban fenséges receptek állnak rendelkezésre. Néha azért amikor érzem, hogy nem jó az egészségemnek a magatartásom, akkor hozzáfogok egy-egy kímélő étel elkészítéséhez és tessék-lássék ízlik, finom és valóban ebből nyugodtan ehetek többet is. Tehát, megéri elkészíteni és nem csak diétához és fogyókúrához jó a mostani recept, hanem vendégváró ételnek, akár húsvétra is felszolgálható.

dsc02382.JPG

80 dkg pulykafelsőcomb filét besózunk, majd egy kizsírozott hőálló tálba rakunk. Hozzáadunk 5-6 db babérlevelet, 2 citromot felkarikázva, majd megszórjuk szárított tárkonnyal. Az egészre öntünk 2 dl száraz bort(pl.: olaszrizling) valamint hozzákerül még 5 dkg vaj. Az egészet lefedjük alufóliával és 180 fokra előmelegített sütőben készre pároljuk.

dsc02383.JPG

3 csokor retket megfosztunk a leveleitől, megmossuk és félbe vágjuk. FIGYELEM a leveket sem dobjuk, mert belekerülaz ételbe. Egy csokor újhagymát is hozzávágunk a retekhez. Egy kisebb edényben felhevítünk 5 dkg vajat, ehhez kerül a retek megmosot levele és megpároljuk benne a retekleveleket (hatalmas vitaminforrás és később mutatunk belőle más recepteket is). A párolt reteklevélhez kerül a félbe vágott retek, és a darabolt újhagyma. Picit sózzuk, fedő alatt pár perc alatt készre pároljuk időnként kevergetve.

Amikor a hús kész, akkor egy tálaló tálra rukkolát rakok, erre került a párolt hagymás-retek és mellé a húsunk szeletelve. A húsra pedig az alábbi mártást készítjük: 15 dkg vajat felolvasztunk, elkeverünk benne 1 ek keményítőt és a citromos-babéros szűrt pecsenyelével felöntjük annyira, hogy mártás sűrűségi öntetünk legyen. 

Mennyei fogás, egészséges, jó étvágyat!

Szólj hozzá

Húsok és halak Egészség vega és tészta