2019. nov 12.

Birsalmasajt pekándióval

írta: Petőcz Ferenc
Birsalmasajt pekándióval

dsc03131.JPG

A birsalmasajt az élelmiszergyártás azon darabja, amelyet mindig csak fogyasztottam eddig, de sosem csináltam. Kedves nővérem minden évben megörvendeztetett vele, sokan mondták nehéz elkészíteni. Ideje volt megpróbálni nekem is. A kép még nem beszél önmagáért, mert itt még szikkadásra lett kifordítva a formából a sajtunk. De már tudom, hogy karácsonyig sokféle formában fogok még csinálni. Nem is olyan bonyolult, azért persze nővéremnek nem mondom meg, én is tudok ilyent. Majd kapunk tőle is a finomságból. Próbáljátok ki.

Feldolgozás után kell lennie 1,5 kg birsünknek. A feldolgozás darabolást és magvalást jelent. Majd az almákat annyi vízben, amennyi ellepi felforraljuk és kb 20 percet főzzük. Ezt követően leszűrjük, picit hűlni hagyjuk,

Rúdmixerrel pürésítjük. 

dsc03129.JPG

A pürét felforraljuk, majd a közepes és a lassú tűz között folyamatosan kevergetve 40 percet főzzük, gyakorlatilag a nedvesség nagy része elpárolog és a pürénk is elvlik az edény falától. Ekkor hozzá adunk 1 kg cukrot, ha van barna cukrunk (esetleg nádcukor), akkor azt. Bele kerül még 5-6 ek frissen facsart citromlé. Elkeverjük és felforraljuk. Majd közepes lángon 15 percet főzzük. Ekkor kanállal próbát tartunk. Ha egy darabkát kiemelve már nem folyik, hanem szilárdul, akkor befejezzük a főzést. 

Én szilikon formába helyeztem a harmadát és arra került a pekándió.

dsc03130.JPG

Erre kerül egy rétek a forró sajtból, majd megint dió és utána a maradék olvadék. (Vigyázzunk ne égessük meg magunkat).  Egy éjszakára pihentetjük, majd a formából kiforgatva már fogyasztható. De én pár napot hagyom szikkadni, utána csomagolható és akkor már nem penészesedik be. Bár lehet a csomagolás után 1-2 nap alatt elfogy. Szerintem nagyszerűen sikerült. 

Jó étvágyat!

Szólj hozzá

Magyar Szabadban láttuk főztük Egészség vega és tészta