2019. dec 06.

Paradicsomos kacsa

írta: Petőcz Szabó András
Paradicsomos kacsa

Ez egy roppant egyszerű étel, most aktualitását az adta hogy szinte minden boltban lehet (végre) kacsát venni! Tökéletes alternatíva hogy újabb elkészítési módot mutassunk be, és egyben növeljük e remek állat fogyasztását. Aki rendszeresen olvass e blogot, biztosan talál több kacsás receptet is, pl. portugál rizses kacsa, most hirtelen ez jutott eszembe, de biztosan akad több is, de ki tudja ezt fejből ennyi recept után.

dsc03137.JPG

Hozzávalók: 1 egész kacsa, 2 rozmaring ágacska, 6-8 szem egész fekete bors, 1 dl. száraz fehér bor, 1 dl. borecet, 1-2 tk. só, 1 nagy vöröshagyma, 60 dkg. paradicsom,olaj, kevés folyadék (lehet alaplé, de maradék húsleves is), 1 késhegynyi őrölt fekete bors.

Elkészítés: A kacsát 8 részre vágjuk, egy akkora tálba rajuk amekkorában éppen elfér, mellé tesszük a rozmaring ágakat (előtte mossuk meg), a borsot, sózzuk. Összekeverjük a bort és az ecetet, evvel a lével leöntjük a húst, jól összeforgatjuk, majd betesszük a hűtőbe. Néhányszor átforgatjuk, ebben a pácban hagyjuk a szárnyast érni néhány órán keresztül vagy akár egy éjszakát is. A megtisztított vöröshagymát vékony karikákra vágjuk. Aki nem szereti a paradicsom héját az meg is hámozhatja. A paradicsomot feldaraboljuk. Az olajat egy nagy edényben felforrósítjuk, és a hagymakarikákat megpirítjuk rajta. Hozzátesszük a paradicsomot, sóval, borssal fűszerezzük. Lefedjük és 15 percig pároljuk. A kacsadarabokat a páclével együtt beletesszük a paradicsomos mártásba. Fedő alatt egy órán keresztül pároljuk. ha levét elfőné kevés folyadékkal vagy húslevessel pótoljuk. Köretként hajdinát adtam hozzá, de lehet rizzsel is tálalni, esetleg bulgurral vagy kuszkusszal is.

Szólj hozzá

Húsok és halak