2021. dec 08.

Barna sörös káposztás csülök galuskával

írta: Petőcz Ferenc
Barna sörös káposztás csülök galuskával

6 adag, könnyű

img_1229.JPG

Eljött ennek az évnek is a vége. Év közben szabad emberek lettünk újból és közben az év végére újra sötét árnyként borult világunkra a koronavírus a maga következményeivel. Mit kívánhatunk? Reményteli, bajoktól mentes új világot a holnaptól. Bízzunk, hogy a malacunk nem csak a makkot, gombákat kaparja ki, hanem a mi szerencsénket is. A most következő recept bármely téli estére remek fogás, de a szilveszteri partik vacsorája is lehet.

Hozzávalók:

  • 1 kg bontott csülök kockázva
  • 6 erezd fokhagyma
  • 0,5 liter barna sör
  • só, frissen őrölt bors, babérlevél, őrölt köménymag és kevéske borsikafű
  • 0,5 kg savanyú káposzta
  • 20 dkg rétesliszt
  • 20 dkg sima fehérliszt
  • 2 tojás
  • zsír
  • tejföl

A csülköt sózzuk, borsozzuk, majd a felhevített olajon hirtelen megkapatjuk, ezt követően aláöntjük a sör felét és lefedve hagyjuk párolódni. Időnként megkeverjük. Amikor a csülök már puha hozzáadjuk a reszelt vagy apróra vágott fokhagymát és azzal is pároljuk ameddig elfő a sör. Ekkor beletesszük a káposztát, babérlevelet és hozzáadjuk a maradék sört, csombort. Közben a lisztekből a tojásokkal, sóval és vízzel kemény galuska tésztát keverünk. Deszkáról forró vízbe a húskockáknak megfelelő méretű galuskákat szaggatunk. Amikor a káposzta is megfőtt a galuskát hozzáadjuk és tálaljuk az ételt. Tálaláskor tejföllel locsoljuk és friss aprított petrezselyemmel is hinthetjük.

Jó étvágyat!

Szólj hozzá

Húsok és halak