Régi és új étkek, mai ízek

Feri és András receptjei

2019. jún 23.

Húsnyárs Feri módra fűszeres burgonyával

írta: Petőcz Ferenc
Húsnyárs Feri módra fűszeres burgonyával

dsc02892.JPG

Nem volt érkezésünk olyan helyre menni, hogy a füstős konyhát gyakorljuk, így itthon a városi rengetegben kellett valami grilleset készíteni. Rögtönzés mellet nagyszerű étel kerekedett.

dsc02889.JPG

Egy mozsárban sót, borsot, nem erős chili pelyhet, koriandermagot összetörtem. Ezzel szórtam be a darabolt lapockát, később olívaolajjal is hempergettem. Daraoltam erős paprikát, koktél paradicsomot, hagymkat, füstölt kolbászt, grillsajtot.  Ezeket nyársra húztam. Közben a sütőt előmelegítettem 180 fokra.

dsc02890.JPG

A krumplihoz őrölt római köményt, kevéske oregánót, őrölt borsot, sót és őrölt koriender magot összekevertem, majd olívaolajjal elkevertem. (Új burgonyából készült). A krumplit a fűszeres alappal összekevertem és a hússal ...

Tovább Szólj hozzá

Magyar Nemzetek konyhája Húsok és halak

2019. jún 23.

Rusztikus kövön sütőtt pizza

írta: Petőcz Ferenc
Rusztikus kövön sütőtt pizza

dsc02854.JPG

Mindig szerettem volna egy sütőkövet, amelyen lehet kenyeret, pizzát készíteni, mert azt mondják, hogy finomabb a kenyér kérge és a pizza tésztája is. Kenyeret ugyan még nem készítettem vele, de rusztikus és isteni pizzát igen. Most kettő feltéttel kaptok receptet, egyrészt nem drága, gyors és olcsóbb, mint az éttermi, arról nem beszélve finomabb is és tudjuk miből készült.

dsc02851.JPG

50dkg lisztet 3 dl vizzel, 2,5 dkg friss elmorzsolt élesztővel egy kávéskanál cukorral 1 teáskanl sóval eldolgozunk, majd hagyjuk kelni a tésztát 45 percet, ameddig a duplájára kel. Ezalatt az idő alatt a sütőkövet a sütőben előmelegítjük 170 fokra.

dsc02847.JPG

dsc02848.JPG

Előkészítjük a feltétre szánt dolgokat, virsli, hagyma, szalonna sajt...stb.

A tésztát 4 ...

Tovább Szólj hozzá

Olasz Nemzetek konyhája Húsok és halak

2019. jún 19.

Medvehagymás pestós házi croissant

írta: Petőcz Ferenc
Medvehagymás pestós házi croissant

dsc02855.JPG

Korábban egy alkalommal készítettem házi tésztából croissant, receptje itt van az oldalon, tökéletes állagú lett és ízű csokis. Ez mst másik tésztából készült kapkodós, ízre tökéletes, formára kevésbé és oly gyorsan fogyott el, hogy idő sem volt tálalt képet készíteni.

Tészta:

2,5 dkg vajat vagy margarint elmorzsolunk 40 dkg liszttel és 1 csipet sóval. Ehhez adunk 2 dl langyos tejetm 4 dkg porcukrot, 2 tojássárgája, 2 dkg friss elmorzsolt élesztő. Az alapanyagokból sima tésztát gyúrunk, letakarjuk és 25 percet pihentetjük szobahőmérsékleten. Közben 22,5 dkg vajat/margarint sütőpapír közt nyújtófával téglalappá formázunk. Hűtőbe tesszük annyira időre, ameddig a tészta pihen.

A pihentetés után az élesztős ...

Tovább Szólj hozzá

Sós és édes szenvedélyek Egészség vega és tészta

2019. jún 12.

Bihari kaszás leves

írta: Petőcz Ferenc
Bihari kaszás leves

dsc02875.JPG

Megindult a bogrács szezon, mi pedig keressük a recepteket. Most ez akadt horogra. Nem tudom eredeti vagy sem, de azt igérem egyszerű, gyors és finom.

10 dkg szalonnát kockázva zsírjára pirítunk bográcsban. Ezt követően hozzáadunk 2 fej kockázott hagymát, 5 gerezd reszelt fokhagymát. Amikor a hagyma is megpárolódott akkor kerül bele 50 dkg savanyú káposzta és erre a pirospaprika 2-3 babérlevél, frissen őrölt bors és só(ebből kevés a szalonna és a káposzat miatt). Felöntjük 2 liter vizzel és puhára főzzük a káposztát. Az elfőtt levet időnként pótoljuk. Amikor a káposzta puha tarhonyát teszünk bele kb 10 dkg kell bele. Ha a tarhonya is megpuhult debreceni és házi kobászt is belefőzünk és a végén kapros tejfölös lisztes ...

Tovább Szólj hozzá

Magyar Levesek Nemzetek konyhája

2019. jún 12.

Drakula cékla salátája

írta: Petőcz Ferenc
Drakula cékla salátája

dsc02790.JPG

40 dkg célkát megfőzünk, majd kihűtjük és kockázzuk. A saláta öntetet ameddig a célka fő szintén összekeverjük. 1 kezeletlen citrom reszelt héját elkeverjük egy citrom levével, fél dl  olívaolajjal, frissen őrölt borssal.

10 dg diót nagyobb darabokra törünk. Egy salátástálba helyezzük a célka mosott levelét, ha van rukolánk, akkor azt is tegyünk bele, a kockázott céklát, 10 dkg kockázott feta sajtot, a diót és az öntettel elkeverjük. 

Tálaláskor ecetes tormát is adunk hozzá, de tálalás előtt érdemesvárni 1-2 órát, ameddig az ízek érnek.

Tovább Szólj hozzá

Nemzetek konyhája Egészség vega és tészta Román/erdélyi

2019. jún 04.

Magyaros töltött karalábé

írta: Szabó András 80
Magyaros töltött karalábé

dsc02805.JPG

dsc02804.JPG

Nemrégiben vettünk karalábét a levelével együtt, a levélből akkor tötikét készítettünk, a megmaradt gumóját a mostani recepthez használtam fel. Mivel gyorsan akartam vacsorát az asztalra tálalni, úgy gondoltam, hog megtöltöm. Nálunk mindig van nyers kolbász és tojás is, ezért azt a variációt próbáltam ki, hogy a kolbászhús lesz a töltelék az időspórolás végett. A húst összekevertem kevés reszelt sajttal és kukoricával. A töltelék isteni lett, bátran ajánlom a kipróbálást Mindenkinek!

dsc02794.JPG

 

 

dsc02800.JPGHozzávalók: 4 nagy fej karalábé, fél doboz kukorica konzerv, kb. fél kiló friss kolbász, 10 dkg reszelt sajt, 2 keményre főtt tojás, 1 tojás.

dsc02801.JPG

Elkészítés:  A karalábét meghámozzuk, belsejét kivájjuk, és ...

Tovább Szólj hozzá

Magyar Húsok és halak

2019. máj 28.

Párolt spárga holllandi mártással

írta: Petőcz Ferenc
Párolt spárga holllandi mártással

dsc02793.JPG

Mindig ott rontom el az egészet és aztén nézek, amikor a doki a leletem leteremt, hogy este későn vacsorázom és mindig nehezet, sokat. Így gondoltam megpróbálom, persze nem hirtelen, de csökkenteni az adagot, az ételt megváltoztatni és talán korábban vacsorázni. Ez utóbbi a munka miatt nehezen megy, de a fenti étel belepasszol minden diétába és nem diétába vacsorára és pillanatok alatt kész a hollandi mártás sem bonyolult.

Egy edénybe vizet melegítünk, 4 tojás sárgáját összekeverjük a fehérjét elrakjuk valaminek későbbre. 10 dkg vajat felolvasztunk, majd hagyjuk visszahűlni. A felforrt vizet takarékra vesszük és egy edényben, ha van habüstünk, akkor abban elkezdjük gőz felett a tojásokat kézi habaróval verni. Mindez addig ...

Tovább Szólj hozzá

Egészség vega és tészta

2019. máj 25.

Cideres dobozra ültetett szójamázas kacsa

írta: Petőcz Ferenc
Cideres dobozra ültetett szójamázas kacsa

dsc02772.JPG

Egy kacsa bőrét vagdossuk be, majd szecsáni fűszerkeverékkel  és sóval dörzsöljük be, belülről is. (érdemes legalább egy napott így pácolni). Egy almás cidert nyissunk fel, 2 dl-t öntsünk ki belőle pohárba a többi marad a dobozban és a dobozba kerül egy kis darab reszelt gyömbér, 2 gerezd reszelt fokhagyma, 0,5 dl szójaszósz 1 tk olívalaj. Erre a dobozra ültetjük a fűszerezett kacsát kb 200 fokra előmelegített sütőben. Így sütjük a kacsát 1 órán keresztül.

dsc02770.JPG

A kép csalóka, így sikerült és a blog nem engedi elforgatni, tehát a doboz nem fekszik, hanem áll és nincs elégetve sem, csak máztól kicsit karamellizálodott, de nézzük, miként készül a máz és mi a teendő.

A máz: 0,5 dl szójaszószt elkeverünk 0,5 dl ...

Tovább Szólj hozzá

Kínai Nemzetek konyhája Húsok és halak

2019. máj 25.

Tormás újburgonya saláta

írta: Petőcz Ferenc
Tormás újburgonya saláta

dsc02789.JPG

60 dkg felpucolt, kockázott újburgonyát felteszünk főni enyhén sós vízben. Amíg a krumpli fő egy póréhagymát és egy nagy fej lilahagymát felkarikázunk, a lilahagymát cikkekre szedjük. Egy nagy csokor petrezselymet felaprítunk. Egy salátástálba 3 ek ecetes tormát elkeverünk 3 ek 10 %-os ecettel és 2 ek cukorral, ehhez adunk 1 dl vizet.Ebbe kerülnek a hagymák és petrezselyem és a megfőtt, lehűtőtt krumpli. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek érjenek. Tálalás előtt belekeverünk egy adag aprított jégsalátát. Ideális kísérője lesz a nyári grillpartiknak. Jó étvágyat!

Tovább Szólj hozzá

Egészség vega és tészta

2019. máj 22.

Bulgurral töltött karalábé levél tejszínes kapormártással

írta: Petőcz Ferenc
Bulgurral töltött karalábé levél tejszínes kapormártással

dsc02788.JPG

Rendszeresen előfordul, hogy hússal túlesszük magunkat, így megint egy kis megtisztulásos időszakunk van. Vettünk nagy karalábét, amiből majd szintén valami jóság készül, de addig is a mások által szemétbe dobott vitaminbombából azaz a levelekből is készülhet étel. Ajánlom a karalábé levelek fogyasztását magas vitamintartalmuk miatt, mi sokszor tesszük levesbetétbe, vagy amikor nincs itthon más leveszöldség, akkor helyette az ételbe. Íze és állaga a szőlőlevére hajaz.

dsc02784.JPG

A következő ételt találtam ki, hogy legyen egy kis egészség konyha. 30 dkg bulgurt felraktam 2,5- szeres mennyiségű sós vízbe főni. Ez alatt az idő alatt 3 nagy vöröshagymát kevés olívaolajon 3 gerezd reszelt fokhagymával megpároltam. Amikor a hagyma ...

Tovább Szólj hozzá

Egészség vega és tészta