2023. nov 16.

Fermentált édesköményes, csilis-szárzelleres savanyúság

írta: Petőcz Ferenc
Fermentált édesköményes, csilis-szárzelleres savanyúság

edes1_1.jpg

Mostanra oldalunkon is megszokott lett a fermetált étel, ezek közül jön egy újabb, ami annyira finom, hogy nálunk elkészültét követően azonnal el is fogyott, de sikerült róla képet készíteni még akkor is, ha nem legjobbat. E recept is egy újabb alternatíva lesz az édeskömény elkészítéséhez. 

Hozzávalók:

  • 1 kg édesköménygumó
  • 20 dkg szárzeller
  • édesköményből a zsenge kaporlevelei
  • 1 tk szárított kakukkfű
  • ízlés szerint őrölt csilipaprika
  • 1 púpozott ek jódozatlan só (pl.: parajdi)

Első lépésnként a szárzellert vékonyra szeleteljük, majd legyaluljuk az édesköményt. Hozzáadjuk a sót, hagyjuk pihenni, majd 20 perc elteltével amikor már levet engedjük szépen összemasszirozzuk a fűszerekkel, hogy engedjen annyi levet ami ellepiu. Üvegbe, fermentáló edénybe tesszük. Ha kevés rajta a folyadék akor felöntjük, majd lesúlyozzuk hogy ne érintkezzen a levegővel. 1 hét alatt kész, de ha hagyjuk 2-3 hetet érlelni még finomabb. 

Jó étvágyat!

 

U.i.: Vigyázat, nagyon finom!

edes2_2.jpg

Szólj hozzá

Tartósítunk