A 100 napos tojás elkészítésére nem vállalkoznék, de a fogyasztására nagyon rég készültem már. Most erőt vettem magamon és megvettem. Elsőnek kicsit a történetéről pár gondolat, majd arról, ahogy nekem a kínaiak elmondták a boltban, hogyan kell fogyasztani. De már most leírom, hogy nem bántam meg.

A száznapos tojás (kínaiul 皮蛋, pídàn; szó szerint: „bőrtojás”; vagy 松花蛋, sōnghuādàn) nevezik még ezeréves/ezredéves/százéves/kínai/fermentált tojásnak ezt a kínai ételkülönlegességet. 

Alapanyagul nyers kacsatojás vagy ritkábban tyúktojás (esetleg fürjtojás) szolgál, ezt három hónapra egy faszénből, oltott mészből, sóból és vízből álló keverékbe helyezik. Idővel a tojásfehérje zselatinszerű, borostyánszínű masszává alakul át, a tojássárgája pedig túrószerű, krémes konzisztenciát vesz fel és bezöldül. Vannak más konzerválási módszerek is, a felhasznált konzerváló keverék összetevői többé-kevésbé eltérőek lehetnek.

A száznapos tojás hónapokig eltartható (hasonlóan a régen pincében, oltott mészben tárolt görögdinnyéhez). Kínában alapvetően két fajta bőrtojást különböztetnek meg; a félkemény tojássárgájút, amelynek kellemes, könnyű aromája van, utóíz nélkül, illetve a kemény tojássárgájút, amelynek elég csípős, kicsit sós íze van, sokáig megmaradó utóízzel.

Úgy fogyasztottam, elsőnek csak 1 darabot a belső félsz miatt, hogy megpucoltam, daraboltam és szójaszósszal locsoltam, sóztam és jó erős chili pehellyel hintettem. Biztos vagyok benne a fogyasztás után, hogy fogok még ilyent venni. Nem kell félni. Itt teszek egy kis kitérőt. Sokáig a legfinomabb sütik kacsa tojással készültek itthon is, csak letiltották az árusítást egészségügyi okokra hivatkozva, mondván a kacsatojás héja más szerkezetű és könnyebben romlik, vesz fel baktériumokat. Aki viszont hozzájut tényleg friss kacsatojáshoz, azért próbálja ki.