2017. jún 06.

Mentás bodzaszörp télire

írta: Petőcz Szabó András
Mentás bodzaszörp télire

 kartya0603_001.JPG

Minden évben elkészítem ezt a remek frissítőt, most úgy gondoltam, hogy feldobom kissé a szokványos ízvilágot. Így került bele az erkélyen lévő sok menta. Remek új ital készült belőle, nem tolakodik benne a menta, de kissé kiérződik.

Hozzávalók:
4 liter víz, 2 kg cukor, 25-30 db fekete bodza virág,fél csokor menta levele, 4 db citrom, 5 dkg citromsav, 8 g tartósítószer (nátrium-benzoát)

Elkészítés:
A vizet a cukorral felforraljuk, majd beletesszük a bodzavirágokat, és a mentaleveleket. Megvárjuk, amíg kihűl, majd belekarikázzuk a citromot, hozzáadjuk a citromsavat és a nátrium-benzoátot. 4-5 napig állni hagyjuk, többször átkeverjük, majd leszűrjük és palackozzuk. Mivel hidegen tettem el a szörpöt celofán helyett koronazárral kupakoltuk le, amit sör alapanyagot forgalmazó boltban lehet beszerezni.

Megjegyzés:
Bodzás ital, illetve étel készítésére kizárólag a fekete bodzát ( Sambucus nigra) lehet felhasználni! Mérgező rokonai a gyalogbodza (Sambucus ebulus) magjaiban lévő méreganyagai egyebek közt fejfájást, szédülést,látási zavarokat okozhatnak és a piros bogyójú fürtös bodza (Sambucus racemosa) sem alkalmas emberi fogyasztásra.

 kartya2017_0530_198.JPGkartya2017_0530_199.JPG

Szólj hozzá

Tartósítunk