2017. nov 05.

November és Márton nap

írta: Petőcz Ferenc
November és Márton nap

marton-napi-libaetelek-eger-etterem.jpg

November 11-én, Márton napján libát illik enni.

Hogy miért?

Most felelevenítünk néhány népszokást.

Ha Márton-nap, akkor liba és újbor minden mennyiségben. Libavacsora, újborkóstolás és a kettő keresztmetszete: a legtöbb november 11-e körüli program e kettő köré épül, kiegészítve a Márton-napi hagyományismereti játékokkal, esetleg tollfosztással.

liba.jpg

Miért éppen liba?

Életrajzi feljegyzésekből kiderül, hogy a középkor egyik legnépszerűbb szentje - a 317 körül született és 397-ben elhunyt - Márton, aki a koldusok és katonák védőszentje lett, már 12 éves korában rájött: hite olyan mély, hogy életét Istennek és az emberek megsegítésének kell szentelnie. Jótetteit látva (egyszer odaadta köpönyegét egy koldusnak) püspökké akarták választani, ám ő elrejtőzött egy libaólban, nehogy megtalálják. A libák viszont olyan hangosan gágogtak, hogy végül nem menekülhetett a püspöki tisztségtől - így tartja a legenda.

 marton_nap_liba_vacsora_ujbor_villany.jpg

 November - Szent András hava 

"Tél elejét szabja Szent Erzsébet napja"

Dátum Névnap Időjóslás
november 1. /Marianna/ Mindenszentek Ha esős Mindenszentek,
Sok hó lesz rá, figyeljetek!
november 11. Márton

Márton-napkor ha a lúd jégen áll,
Karácsonykor térdig sárban jár.
Ha Márton napja ködös,
zűrzavaros tél lesz,
Ha pedig hideg, száraz tél.

A Márton-lúd melle csontja
Ha világos, hó lesz,
Ha fekete, eső.

november 19. Erzsébet Ha Erzsébet megrázza pendelyét,
Leesik az első hó.
november 25. Katalin Ha Katalin kopog,
Akkor a karácsony locsog,
Viszont ha Katalin locsog,
Akkor a karácsony kopog.
november 30. András András-napi hó,
A vetésnek nem jó.
Szólj hozzá

Magyar Húsok és halak