2021. már 09.

Rakott sertésnyelv felvágott

írta: Petőcz Ferenc
Rakott sertésnyelv felvágott

img_0931.JPG

Szeretjük a disznóságokat, a boltit egy kicsit untuk, kíváncsi voltam sikerül-e házilag, mert keményebbnek kell lennie, mint a kocsonyának. Azt mondhatom, finom lett. Készítem még. Tanács, hogy a recept arányait tartsátok meg, saját tapasztalat, hogy enélkül nem sikerül, legalábbis nekünk nem volt szelhető amikor nem így készült.

Hozzávalók:

  • 4 db nyelv
  • 2 db első csülök
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • kevés borsó és bébi répa
  • 1 fej vöröshagyma
  • babérlevél

A zöldségek kivételével rakjuk fel főni az alapanyagokat a fűszereket se tegyük még bele. Forrás után habozzuk le és mehetnek a fűszerek is. Kb 1,5-2 liter vizet fog felvenni a főzés. 2-3 óra alatt a csülök és a nyelv puhára fő, ekkor kivesszük, a csülköt kicsontozzuk. Az alapléhez adjuk borsót és a bébirépát, hagyjuk egyet forrni, majd visszahűtjük. 18 db lapzselatint beáztatunk vízbe, 5-6 perc után kinyomkodjuk az alapléhez adjuk, majd hagyjuk hűlni. Egy formába folpackot rakunk, hogy kitöltse a formát, majd elkezdünk rétegezni.

img_0929.JPG

A forma aljába rakunk az alapléből és hűtőben pihentetjük 1 órát, ameddig kidermed, ebbe már kerülhet a zöldségekből is. Majd ezt követően jön a nyelv és a húsok és újra alaplé. hűtés, dermedés, majd még egy kis zöldség, hűs. alaplé és 3-4 óra hűtés. Ezt követően a boltinál finomabbat kapunk. Érdemes kísérletezni. Jó étvágyat.

Szólj hozzá

Magyar Nemzetek konyhája Húsok és halak