2018. okt 22.

Diabetikus zserbó

írta: Petőcz Ferenc
Diabetikus zserbó

dsc01833.JPG

Ez a recept volt az, amitől nagyon féltem. Több oka is volt, féltem,milyen íze lesz, még sosem csináltam zserbót és nem tudtam hogyan fognak működni a speciális alapanyagok. Talán nem is lett szép, de mégis megérte és még finom is lett.

A tészta:

40 dkg csökkentett szénhidrát tartalmú lisztet 20 dkg vajjal vagy margarinnal 2 tojással, 2 dkg élesztővel, 6 dkg eritrittel jól összegyúrunk, ha nem megfelelő a tészta, akkor kevés víz mehet bele. A tésztát három egyforma részre osztjuk.

A töltelék:

sárgabarack lekvár (nálam házi, mert ilyennel jó bűnözni). 20 darált dió keverve 20 dkg eritrittel ( természetes édesítő, nem emeli a cukorszintet).

dsc01829.JPG

Egy 20*30 tepsit kivajazunk, lisztezünk, majd lisztes felületen a tepsi méretének megfelelően kinyújtjuk az egyik adag tésztát. Behelyezzük a tepsi aljára, majd erre kerül a lekvár és rá a diós töltelék fele. Erre a következő lap és a lekvár, diós alap, majd a harmadik lap, A harmadik lap tetejét jól megszurkáljuk, hogy a sütés során keletkező gőzök ki tudjanak jönni. 180 fokra előmelegített sütőben 35 percet sütjük.

dsc01831.JPG

A tetejére máz kerül, 10 dkg puha margarint vagy olvasztottat elkeverünk 3 dkg kakaóval, 10 dkg eritrittel. A kihűlt tésztára öntjük, elosztjuk, majd hűtőben hagyjuk megdermedni, szeleteljük, tálaljuk.

Jó étvágyat! Jó egészséget!

 

Szólj hozzá

Sós és édes szenvedélyek