2018. nov 28.

Erdei gombás tokány hajdina körettel

írta: Petőcz Ferenc
Erdei gombás tokány hajdina körettel

Elkészítés: 45 perc, könnyű, 6 adag

dsc02131.JPG

Hosszú nyarunk volt és igazából az ősz az, ami kimaradt. Így miután ezekben a napokban lassan télbe hajlik minden, egy kis rövidke ősz is akadt és van végre csapadék, ami nagyon fontos a hosszú szárazság után. Beindult az összes őszi gomba, mi is arattunk belőle. Itt most 3 fél gombából készült tokány készült reform körettel.

50 dkg erdei gombát, felkockázunk, Ez itt vegyesen mezei csiperke, csoportos álpereszke és szemcsésnyelű fenyő tinóru.

dsc02129.JPG

5 dkg füstölt szalonnát felkockázunk apróra, majd zsírjára lepirítjuk, ehhez adunk 1 nagy fej kockázott vöröshagymát, 3 gerezd reszelt fokhagymát 1 paradicsomot és 1 paprikát darabolva és ezt is fedő alatt picit sózva összepároljuk. Amikor a zöldségek kész vannak, kerül bele 50 dkg csíkokra vágott lapocka. Ekkor hozzá adunk 1-2 citrom reszelt héját és borsozzuk, sózzuk. fehéredésig így pároljuk, majd felöntjük annyi lével, amennyi épp ellepi. Fedő alatt félkészre főzzük, ekkor kerülnek bele a gombák, de folyadék már nem, készre főzzük, kevés kakukkfüvet adunk hozzá, a friss a legjobb. 2 dl kefirt elkeverünk 2 ek keményítővel és hőkiegyenlítés módszerével egy kevés alaplével, majd ezzel sűrítjük.

Ameddig az étel készül közben a köretet is elkészítjük. 50 dkg átmosott, válogatott hajdinát 1,3 liter sós babérleveles vízben megfőzünk, az összes vizet felveszi,

A hajdinás köret mellé merjük a húsos-gombás mártást. Egy pohár olaszrizling jól jön mellé.

Jó étvágyat!

 

Szólj hozzá

Húsok és halak Szabadban láttuk főztük Egészség vega és tészta