2019. már 02.

Vega cannelloni házi tésztából 6 adag

írta: Petőcz Ferenc
Vega cannelloni házi tésztából 6 adag

dsc02376.JPG

Időnként és be kell vallanom sajnos ritkán arra adom a fejem, hogy házi tésztákat készítek, pedig itt tudom miből készült, finomabb. Igaz rusztikusabb is, jelenleg a kapkodás mellett ez látszik a képeken, de mennyi fogás lett az itthon lévő alapanyagokból.

dsc02378.JPG

Tészta: 44 dkg bl55 lisztet és 16 dkg durum tésztalisztet 4 tojással 1 tk sóval, 10 ek vízzel összegyúrtam, majd egy zacskóban beraktam a hűtőbe fél órára. 

dsc02368.JPG

A pihentetés várakozó percei alatt elkészítettem a tölteléket. 1 kisebb padlizsánt felkockáztam és forró olajban pirosra pirítottam, ehhez adtam sót, borsot, 2 gerezd reszelt fokhagymát, 2 fej kockázott vöröshagymát, majd így is összepároltam az egészet. Ezt követően a tűzhelyről levettem az edényt. Hozzáadtam az alaphoz 50 dkg túrót, 2 dl tejfölt és olívabogyót felkarikázva, és szárított oregánót..

dsc02367.JPG

Egy hőálló tál aljába paradicsomszószt raktam. A hűtőből kivett tésztát géppel kinyújtottam. A tésztacsík szélére került a töltelék, amelyet feltekertem, majd elvágtam a tésztát. A töltött cannelloni mehetett a tálba.

dsc02369.JPG

dsc02370.JPG

Két rétegem lett a rétegek közti sort paradicsomszósszal és reszelt sajttal töltöttem ki.

dsc02373.JPG

A tetejésre is reszelt sajt került, majd 180 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütöttem. Nagyon finom lett.

A maradék tésztából még kijött egy adag cérnametélt is. 

dsc02374.JPG

Jó étvágyat!

 

Szólj hozzá

Olasz Nemzetek konyhája Egészség vega és tészta