2020. sze 16.

Házi savanyú káposzta

írta: Petőcz Szabó András
Házi savanyú káposzta

Mi minden formában szeretjük a káposztát, havonta többször is készítünk ebből a remek zöldségből valamivéle ételt. A kínai konyha is nagyon szereti ezt a zöldséget. Mivel kis lakásban lakunk, így született meg ennek a klasszikus receptnek  a modernebb elhelyezése. Több hullámban is el lehet készíteni míg a káposztához hozzá tudunk jutni. Rakhatunk bele ízlés szerint kisebb csili paprikát és babérlevelet is. Az alábbi hozzávalók persze nagyobb mennyiségnél ezzel a szorzóval kell számolni.

img_0753.JPG

Hozzávalók: 1 kg gyalult káposzta, 2 ek. só, 1 ek. egész fűszerkömény, 4 szem fekete bors

Elkészítés: A megtisztított és megmosott káposztát legyaluljuk, a torzsájáról csak a fás részt vágjuk le, a többit el is fogyaszthatjuk, de leveszöldséghez hozzá is adhatjuk.. Én robotgépet használok, így sokkal hamarabb  végzek ezzel a művelettel . Mikor a káposztát legyalultuk egy nagyobb tálba öntjük, elkeverjük a sóval és a fűszerköménnyel, addig gyömöszöljük hogy a káposzta levet engedjen. egy éjszakára hűvös helyre tesszük. Másnap  üvegbe töltjük és zöldség leszórítóval tömörítjük. a lények hogy a káposzta lé alatt maradjon. tányérra tesszük az üvegeket. Pár napig néha kinyitjuk az üvegeket hogy a káposztából távozó gázok kijöjjenek az üvegekből. 2,5-3 hét alatt el is fog készülni a házi savanyú káposzta, amit azonnal rakhatunk a kamrapolcra. 

Szólj hozzá

Magyar Tartósítunk Szabadban láttuk főztük Egészség vega és tészta