2020. okt 06.

Rákóczi túrós

írta: Petőcz Ferenc
Rákóczi túrós

img_0779.JPG

Már nagyon régóta terveztem, hogy elkészítem, mert eddig nem tettem, de nagyon ízlik, nehéznek gondoltam, tévedtem, kezdő cukrászok is könnyen elkészítik. Az enyém ilyen lett.

Tészta:

  • 35 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 kezeletlen citrom reszelt héja
  • 1 tojás sárgája
  • 1 ek tejföl

A tésztát gyúrjuk össze addig a felsorolt alapanyagokból, ameddig fényes szép homogén tésztát kapunk. Ekkor rakjuk frissentartó fóliába és 30 percre így pihentetni a hűtőbe. A sütőt melegítsük elő 190 fokra. Amikor a tésztát kivettük a hűtőből készítsünk elő egy 20X30 cm-es tepsit. Kenjük ki vajjal, enyhén lisztezzük be, majd nyújtsuk ki a tepsi méretére a tésztát és helyezzük a tepsibe. A széleit nyomkodjuk le, villával szurkáljuk meg, hogy a gőz távozni tudjon, majd alsó-felső sütésen 15 percet sütjük.

img_0776.JPG

Ekkor kivesszük és még melegen jól megkenjük házi barack lekvárral, majd kicsit hagyjuk pihenni, közben elkészítjük a túró tölteléket.

Túrókrém:

  • 1 kg rögös túró
  • 10 dkg búzadara
  • 4 ek tejföl
  • 3 tojás sárgája
  • 20 dkg kristálycukor
  • 5 dkg rumba áztatott mazsola
  • 1 ek sütőrum
  • 1 kezeletlen citrom reszelt héja

A túrót szitán törjük át, majd a felsorolt alapanyagokat keverjük össze.

img_0775.JPG

Az összedolgozott krémmel kenjük meg egyenletesen a barack lekvárral előkészített tésztát. Ameddig a túróval dolgozunk a sütőt vegyük vissza 160 fokra. A túrókrémmel megkent tésztát tegyük a sütőbe és 30 percet süssük így. Ezalatt az idő alatt készítsük el a tojáshabot.

img_0777.JPG

Tojáshab:

  •  4 tojás fehérje
  • 20 dk kristálycukor

A tojásfehérjét kezdjük el felverni, amikor már kezd össze állni a hab, akkor fokozatosan adjuk hozzá a cukrot, ha egyben tennénk, akkor összeesne a hab, így érdemes kanállal hozzá adagolni a cukrot. Amikor már egyben marad a habverőn (robotgéppel csináltam) a hab, akkor jó, habzsákba töltjük.

img_0778.JPG

A megsült túróst picit hagyjuk hűlni, majd a habzsákkal rácsosra formázzuk. Egy másik habzsákból a rácsok közti részt barack lekvárral(amennyit felvesz a süti, annyi kell, súlyra nem mértem) töltjük ki. 150 fokos sütőben szikkasztjuk 20 percet a habréteget, majd kivesszük és hagyjuk kihűlni. Ezt követően szeletekre vágva tálaljuk. Isteni fogás, jó étvágyat!

 

Szólj hozzá

Magyar Nemzetek konyhája Sós és édes szenvedélyek