2020. dec 14.

Zöld dió likör

írta: Petőcz Ferenc
Zöld dió likör

img_0822.JPG

A projekt június 9-én indult, de csak mostanra érett be, így előbb nem tudtam megmutatni. Nagyon finom lett, igazi karácsonyi ital. Eddig még sosem csináltam, de most már biztos, hogy minden évben készül.

Íme a recept, amely sok helyen elérhető az interneten, most már is mentettük magunknak a sikeres készítést követően.

Hozzávalók:

  • 1.7 liter házi pálinka (vagy vodka) - lehetőleg semlegesebb ízű pálinka
  • 4-5 dl csapvíz
  • 4 rúd fahéj
  • 1 vaníliarúd
  • 3 csillagánizs
  • 10 szegfűszeg
  • 1 narancs héja (csak a sárga rész, a fehér nem kell)
  • 30-32 zöld dió
  • 80 dkg cukor
  • 5 literes üveg

A diólikőr elkészítése azzal kezdődik, hogy zöld diót szedünk a fáról, majd alaposan megmossuk, felhúzunk egy gumikesztyűt (ezt tessék komolyan venni, mert annyira megfogja az ember kezét, hogy korom fekete lesz, és lemosni nem lehet, meg kell várni, míg lekopik), majd negyedekre vágjuk a diókat. A negyedelt diót rakjuk egy nagy befőttes üvegbe, öntsük nyakon a jó fajta házi pálinkával, vagy akár vodkával, dobáljuk bele a fűszereket. Itt jegyezném meg, hogy a narancs héjából csak a sárga rész kell, a fehér nem. Én ezt egy egyszerű zöldséghámozóval vágtam le a narancsról. Fontos továbbá, hogy a narancsot mossuk meg rendesen a felhasználás előtt. A végén öntsük bele a cukrot is, majd alaposan zárjuk le az üveget.

dio3.jpg

Mire minden fűszert az üvegbe teszünk, már valószínűleg elkezdődött a folyamat, és elszíneződött a pálinka. Ez a folyamat egészen addig fog folytatódni, mígnem egészen fekete nem lesz az ital. Azonban ezzel még nincsen vége. A diólikőr majd valamikor legkorábban is október november környékén lesz fogyasztható, addig érnek az ízek az üvegben. Hetente rázzuk fel, és amíg lehetőségünk van rá, minden nap tegyük ki a napsütésre, hogy a meleg elősegítse a folyamatot. A cukor már a második napra feloldódik benne.

dio2.jpgdio1.jpg

Nagyjából két-négy hét elteltével szűrjük le. A kiszedett fűszereket öntsük le nagyjából fél liter vízzel, alaposan mossuk át benne a fűszereket és a diókat, hogy kioldja belőlük a bennük maradt értékes pálinkát. Ezt követően dobjuk ki a fűszereket, de a diót, ha kedvünk van, akár meg is ehetjük, hiszen rendkívül egészséges, de tartsuk szem előtt, hogy ugyanolyan magas lesz az alkoholtartalma, mint magának a likőrnek. A vizet, amivel átmostuk a diókat és a fűszereket öntsük a leszűrt likőrhöz, alaposan keverjük el, majd palackozhatunk kedvünkre...

Nekünk összesen 2.3 liter lett belőle. Palackozva tegyük a kamrába, és várjuk vele legalább két-három hónapot (most is megkóstolhatjuk, de még kissé nyers az íze), a legjobb azonban, ha karácsonyig nem nyúlunk hozzá. Addigra a most még haragoszöld likőrnek be kell barnulnia szépen, és az ízek, aromák is összeérnek.

Szólj hozzá

Tartósítunk Sós és édes szenvedélyek Szabadban láttuk főztük