2022. dec 16.

Tonhaltatár avokádó ágyon

írta: Petőcz Ferenc
Tonhaltatár avokádó ágyon

4 adag

tonhal.jpg

A karácsonyi főmenüt megelőzően egy finom előétel következik. Tonhalból készül ami nem mondható olcsónak, ezért aki ezt nem engedheti meg magának, annak ajánlom elkészíteni afrikai harcsából, bár akkor a páclében érdemes benne hagyni a halat egy 24 órát összeállítást megelőzendően.

Hozzávalók:

  • 0,5 kg tonhal steak
  • 1 tk reszelt gyömbér
  • 1 tk szárított fokhagyma
  • 1 fél citrom leve
  • 3-4 ek szójaszósz
  • frissen őrölt bors

A tonhalat kockázzuk apróra és a többi alapanyagot pedig keverjük össze és a halat adjuk hozzá, dolgozzuk egybe picit pihentessük és közben készítjük az étel többi hozzávalóját.

  • 2 avokádó apróra kockázva
  • 2 tk citromlé
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 nagy lilahagyma apróra kockázva
  • 1-2 ek petrezselyemzöld aprítva
  • só, frissen őrölt vegyes bors

Az olívaolajat keverjük el a fűszerekkel, majd hozzáadjuk az avokádót. A hagymát sózzuk enyhén. Ezt követően egy tálaló gyűrűt kezdjünk el megtölteni. Alulra kerül az avokádó, majd erre a lilahagymás réteg, ennek tetejére a hal. Minden réteget tömörítsünk, mielőtt a következő réteget helyezzük az ételre, majd óvatosan vegyük le a gyűrűt. Frissen örült borssal, pár csepp szójaszósszal hintsük meg, adjunk mellé citromot és pirítóst. Csodás fogás.

Jó étvágyat!

Szólj hozzá

Húsok és halak Egészség vega és tészta