2023. feb 19.

Párolt pisztráng sajtos burgonyával 4 személyre:

írta: Petőcz Ferenc
Párolt pisztráng sajtos burgonyával 4 személyre:

pisztrang.jpg

Szintén egy régi receptem, ezt is most emelem át ide a blogra változtatás nélkül, remélem tetszeni fog.

4 közepes pisztrángot mindkét oldalán fejtsünk le a gerincéről. Sózzuk,fehér borssal szórjuk, majd tekerjük fel és fogpiszkálóval szúrjuk át. 0,5 liter vizet 2 dl száraz fehérborral, 1 citrom levével 2-3 babérlevéllel, kevés sóval 1 nagy fej karikázott hagymával 5 percig forraljunk, majd rakjuk bele a haltekercseket és lefedve lassú tűzön 15 percig főzzük. Ezalatt az idő alatt héjában főzzünk meg 60 dkg krumplit, 2 tojást keverjünk össze 2 dl tejföllel és 15 dkg reszelt óvári sajttal. Amikor a haltekercsek megfőttek, szedjük ki, rakjuk meleg helyre. A krumplit egy kivajazott hőálló tálba karikázzuk miután megpucoltuk, sózzuk és a tetejére öntjük a sajtos tejfölt, megsütjük. A hal főzőlevéből kivesszük a babérlevelet és 2 dl főzőtejszín és 2 ek keményítővel sűrítjük. Hozzá adunk olívabogyót, helyette jobb, ha van otthon kapribogyó és pár karalábé levelet is beleaprítunk, összeforraljuk, ha szükséges utána ízesítünk. Tálaljuk. Nagyon finom volt, csinálom még annyi biztos.

Szólj hozzá

Húsok és halak Egészség vega és tészta