2023. sze 14.

Tájak, ízek, nyaralások

írta: Petőcz Ferenc
Tájak, ízek, nyaralások

379123484_10219508945593214_3962192049157950915_n.jpg

Évekkel ezelőtt örömmel mutattuk nyaralásunk ízei blogban, hogy miként étkeztünk a görög nyárban. Talán akkoriban jobban ment, talán olcsóbb volt az adott hely, talán akkor azok voltak a szokásaink, pontosan már nem tudjuk, de sokszor kóstoltunk bele a tavernák felejthetetlen hangulatába a nyár ízeibe. 

 

4 év, azaz sok idő telt el azóta, amióta utoljára ott jártunk, de csüggedésre semmi ok, bejártuk kishazánk tájait és készítettünk tájjelegű ételeket, megjártuk Horvátországot és most is itt élvezzük a mediterrán világot, gasztronómiát. Jelen posztban okoskodni nem szeretnék, hanem inkább tapasztalatot cserélni kedves követőinkkel és az oldal olvasóival. Ki, hogyan tervezi meg, hogyan tölti a nyaralásait. Mi az idei esztendőt fogjuk most leírni, jellemő az étkezésnél a spontaneitás és az adott hely gasztro múltjának megismerése, közvetítése.

361355210_10219205415365148_2045889371137608971_n.jpg

Idén nyáron júlisban volt szerencsénk 10 csodás forró nyár napot eltölteni a Balaton déli partján. Jutott esemény bőven, bringával feltekerni Tihanyban az apátsághoz, megkóstolni a híres levendula fagylaltot, megtapasztalni a címeres teltházat mindenütt, de pénztárcánk alul méretezett volt ott egy étteremhez. Sportban még tovább tartottak a dolgok, akadt Balaton átevezés Zamárdiban, esti futóvernseny pedig Lellén. Ha Balaton, akkor lángos, nálam házilag, igazából sajnálok 2-3 ezer forintot egy darab lángosért kiadni. Gyakorlott Balatoni horgásznak gondolom magam, de mégsem fogtunk halat idén, fura módon a kapások sem jöttek, de halászlét enne az ember, ha már ott van. Szántódon szálltunk meg. Vasútállomás közelében 2 percre. Halászlé, sült keszeg, ponty, süllő és harcsa ritkaság azaz nincs, kb 10 km hosszú szakaszon egy helyet találtunk, ahol a nyár közepén ez kapható. 

361355210_10219205415365148_2045889371137608971_n.jpg

Sokan mondják, véletlenek nincsenek. Mondom, vannak!!!. Találtunk egy könyvet, amely régi recepteket tartalmaz főleg Zala és Vas megyékből. Szándékosan nem írom azt, hogy vármegyékből. Az idő előre kell ketyegjen és nem hátra múltba révedve, mintha fontos lenne a visszanevezés. Ebből készült pár címlapra került ételünk, azóta beszereztem e sorozat jó pár elemét, készítünk pár ételt majd inkább már a mai kornak megfelelően frissítve.

Tapasztalatunk pedig az, hogy nem készültünk fel az éttermek árára, sok esetben hiányára vagy a kínálat egyszereűségére, így házilag készült sok minden, de együtt és ez szerintünk így volt jó.

Tavaly Porecen (Porenzo) nyaraltunk igazi kis olasz városka Horvátországban. Éttermekre készültünk, anyagilag ár-érték arányban 7-10 euró volt bármilyen étel, itthon is innen indulnak az éttermi árak. Első alkalommal jártunk Horvátországban tavaly. Csodás volt a táj, a kiszolgálás, a tenger. Csalódás a horvát konyha jellegtelensége. Valójában az olasz tészta ételek a sok tengergyümölcseivel, a különböző mártásokkal voltak finomak. Szerettünk volna szakácskönyvet venni, de még könyvesbolt sincs, azóta 5 városkát jártunk be és igazából nincs. 

377277812_10219494543713176_1830983593761339494_n.jpg

2023. őszére ismét befizettük a szállást horvát földre, de más régióba. KRK szigete sokaknak cseng ismerősen. Mi kiindulva a tavalyi árakból, amelyek Porecen nem emelkedtek idén sem magasabbra nagyokat lepődtünk. Sikerült Punaton szállást foglalni, egyetlen bolt van, ami mindent annyiért ad, amennyiért akar és eddig még a pénztárgép sem működött, így nem tudjuk, mit is fizettünk valójában. Ez a falu 1700 lakost mond a magáénak festői öböl és Európa egyik legnagyobb jacht kikötője van itt, amely kb. ezer hajó befogadására alkalmas. Egy öbölben vagyunk közepén még egy sziget Assisi Szent Ferenc kápolnája van ott, egy szoborral róla, ahogy éppen farkast szelidít. Holnap megnézzük, ha az időjárás is szeretné. De térjünk vissza az éttermekhez. Helyi étel itt sem sok, inkább az olasz vonal, amit eddig ettünk, az finom, de minden duplája vagy több, mint másutt. Kirándultunk a szigeten és 20 km-el odébb Baska partján, amely sokkal szebb, nyüzsgő élettel teli minden jóval olcsóbb. Nem terveztünk most sem, így bele is szaladtunk egy picit. 

377562236_10219494542593148_6439966514192771688_n.jpg

Szeretnénk, ha elmesélnétek, Ti hogyan tervezitek, nektek hogy sikerül, merre jártok. Gasztro tapasztalatok.

Idei nyarunk főbb ételei eddig:

358470643_10219183368253984_7581926787929826373_n.jpg

375976569_10219500155053456_1411457986607678170_n.jpg

376699686_10219477606729762_114709588479149210_n.jpg

376762780_10219477606289751_7706675098549972182_n.jpg

Szólj hozzá

Nemzetek konyhája