2017. jún 15.

Görög csirkeleves

írta: Petőcz Ferenc
Görög csirkeleves

Elkészítés: 2 óra, könnyű

leves.jpg

Görögország híres az egyszerű, de nagyszerű konyhájáról, ezt a levest még 2010-ben kóstoltuk Nei Poriban és megkaptuk a helyi tavernából a receptet is, nagyon ízlett. Azóta felkerül az asztalra rendszeresen. Próbáljátok ki.

Görög csirkeleves:

3 közepes csirkefarhát

2,5 liter víz

1 vöröshagyma

1 sárgarépa

1 zellergumó

6 evőkanál rizs

3 tojás

1 citrom

só és bors

A tojás, a bors, a citrom és a rizs nélkül a hozzávalókat tegyük fel főni. Amikor kb 2 liter levesünk marad, vegyük le a tűzről. A levest szűrjük le, a zöldségeket, a farhátat eltehetjük egy salátának későbbre. Az alaplevelet melegítsük fel, tegyük hozzá a rizst és főzzük meg benne. Eközben a 3 tojás a citromnak a levével keverjük habosra. Amikor a rizs megfőtt, a leves vissza kell hűteni kb 60-70 fokra. A citromos tojáshoz merjünk hozzá lassan 2-3 merőkanál levest, ezzel jól keverjük el, majd az egész mártást keverjük a leveshez. Azonnal tálaljuk, a tetejét frissen őrölt borssal szórjuk. Gazdagíthatjuk frissen vágott petrezselyemmel, kaporral. Aki szereti a citromot, ekkor még egy kis levet adhat hozzá. Frissítő tavaszi, nyári leves.

Szólj hozzá

Levesek Görög Nemzetek konyhája