2018. okt 03.

Szilvás, fűszeres sült kacsa

írta: Petőcz Ferenc
Szilvás, fűszeres sült kacsa

Elkészítés: 2,5 óra, könnyű

dsc01739.JPG

Találtam egy receptet, kicsit átalakítottam, tovább gondoltam, jól tettem és ebben nincs egoizmus. Az eredetinek nem lett volna sok íze, viszont így már mennyei.

1 ek sót elkeverünk 3 ek barna, lehetőleg nádcukorral. Ezt mozsárba tesszük. 5-6 szem szegfűborsot és 2 csillagánizst egy pár perc alatt megpirítunk zsír nélküli serpenyőben, ez kiemeli még jobban a zamatos ízeket. Hozzá adjuk a mozsárba előkészített alapanyagokhoz és jól összetörjük, dolgozzuk. Nekem a kacsa 2,2 kg-os pecsenye kacsa volt, tehát nem házi, a házihoz több fűszer kell, mert azért az nagyobb. A kacsa bőrét beirdaljuk, majd kívül belül jól beledolgozzuk a fűszereket a kacsába. Hagyjuk így állni 1-2 órát, hogy érjenek az ízek, dolgozzon a só. 

Egy hőálló tálat kikenünk zsiradékkal, én kacsazsírt használtam alkalomhoz illően. Mellé eszünk 7-8 szem félbevágott szilvát. Az egész alá öntünk 0,5 dl vörösborecetet, 2,5 dl alaplevet (zöldség vagy húsleves, amely kockából is jó).

dsc01738.JPG

180 fokra előmelegített sütőben 2 órát sütjük vagy ameddig roppanósan megpirul. Kivesszük, hagyjuk állni 15 percet, majd daraboltjuk, rizzsel vagy főtt burgonyával tálaljuk, a hús mellé teszünk a szilvából és a szafttal meglocsoljuk a köretet és a tálalt húst.

Jó étvágyat!

Szólj hozzá

Húsok és halak