2019. már 27.

Tofufasírt

írta: Petőcz Szabó András
Tofufasírt

Párommal néha húsmentes ételeket kívánunk, főleg akkor amikor előtte huzamosabb ideig fogyasztottunk sertéshúst. Jól esik ez a kisebb böjt a sok hús után. Egyszerűen elkészíthető, gyors étel, amit akár baráti összejövetelekre is elkészíthetünk.

dsc02408.JPG

Hozzávalók: 40 dkg füstölt tofu, 2 tojás, 15 dekányi zsemlemorzsa, 2 ek. szójaszósz, 1/2 tk őrölt gyömbér, 1 tk fokhagymapor, ízlés szerinti chilipehely, olaj a sütéshez.

dsc02407.JPG

Az öntethez: 4 ek. ketchup, 1 tk. Worchesterszósz, 1 tk. mustár, 1 tk. méz, 1 tk. erős pista, 1 ek. szójaszósz, 1/2 tk. őrölt gyömbér.

dsc02406.JPG

dsc02405.JPG

Elkészítés: A tofut kisebb darabokra vágjuk, hozzáadjuk a zsemlemorzsát, a tojásokat és a fűszereket, majd egynemű masszává turmikszoljuk. Hagyjuk állni, míg az olaj felmelegszik. Ekkor vizes kézzel kisebb golyókat formázunk a masszából, a forró olajban megsütjük őket félidőben megforgatjuk a gyolyócskákat, majd papírtörlőre kiszedjük, kissé lecsöpögtetjük. Eközben az öntet hozzávalóit kézi habverővel kikeverjük. Paprikát, paradicsomot, uborkát, retket, salátaleveleket aprítunk a tányérokra, amelyeken felszolgáljuk az ételt, kínálócsészében mellé tálaljuk az öntetet, és a kisült golyókkal forrón tálaljuk.

Szólj hozzá

Kínai Egészség vega és tészta