2020. jún 04.

Töltött szőlőlevél- γεμιστά φύλλα σταφυλιών

írta: Petőcz Ferenc
Töltött szőlőlevél- γεμιστά φύλλα σταφυλιών

img_0144.JPG

ΔΟΛΜΑΔΕΣ

 

Görögországban járva ez az egyik ikonikus előétel, sokszor készítettem, de a blogra eddig nem került fel, így ideje volt már neki. Megvallom, nem is találkoztam még olyan emberrel, aki ne szerette volna. Ez a helyi alaprecept. Kívánok előre is jó étvágyat hozzá!

Hozzávalók:

  • 1,5 bögre kockázott vöröshagyma
  • 1 bögre rizs
  • 1 bögre olívaolaj
  • 2 citrom leve
  • 1 citrom vékonyra karikázva
  • só, bors
  • 1 csokor zsenge aprított kapor
  • néhány ág friss vagy 1-2 ek szárított menta

A hagymát kevés olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a rizst, a mentát, a sót, borsot, kaprot. Felöntjük a rizs kétszeresének mennyiségű vízzel. Fedő alatt időnként átkeverve megpároljuk a tölteléket.

Hagyjuk kihűlni, majd szőlőlevelekbe töltjük a tölteléket. A töltikéket egy széles edénybe rakjuk egymás mellé, erre öntjük az olívaolajat és a citromlevet, kevés vizet is rakunk alá. A tetejére egy tányért rakunk, hogy ne essenek szét és fedő alatt készre pároljuk 15 perc alatt.

img_0139.JPGimg_0143.JPG

Citromkarikák közé dobozba vagy tálkába helyezzük, behűtjük.

img_0142.JPG

Fontos: én sós vízben elrakott levelet használtam, de akinek nincs csak friss, azokat a leveket betöltés előtt forrásban lévő vízbe kell dobni 1-2 percre, majd lehűteni, utána lehet tölteni, így nem lesz kemény.

Szólj hozzá

Görög Nemzetek konyhája Egészség vega és tészta