2021. jan 11.

Tőkehal édesköménnyel

írta: Petőcz Szabó András
Tőkehal édesköménnyel

img_0856.JPG

Aki rendszeresen olvassa blogunkat, az már biztosan elkészített egy-két édesköményes ételt. Készítettünk levest belőle, grilleztük és már van egy másik főétel ebből a növényből. Aki Görögország fun annak meg mindenképp illik egyszer kipróbálni ezt az ételt. Az illata ánizsos, ami az ouzo egyik alapanyaga. Gyors recept, kevés mosogatni valóval. Én fagyasztott halat használtam, amit előtte kiolvasztottam.

Hozzávalók: 3 édesköménygumó a zöldjével együtt, 1 közepes vöröshagyma, kevés olaj, ízlés szerint só és frissen őrölt bors, 6 dkg magozott fekete olajbogyó, 50-60 dkg tőkehalfilé. 

img_0853.JPG

Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra, légkeverésnél 160-ra. Az édeskömény zöldjét levágjuk, a vékonyabb szárakat egészben hagyjuk, a vastagabbakról levágjuk a leveleket és a szárát meghámozva a gumókhoz adjuk. A gumókat először félbe majd negyedekre vágjuk és csak a torzsáját vágjuk ki. A negyedeket fél centis darabokra szeleteljük. A vöröshagymát hámozás után félkarikákra vágjuk. Wokban felhevítjük az olajat és az édesköményt a vöröshagymával együtt megpirítjuk, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.. Fedő alatt alacsony hőfokon időnként megkavarva 20 percig pároljuk. Az olívabogyót felkarikázzuk és beletesszük a wokba, rövid ideig együtt pároljuk. Egy hőálló tálat kizsírozunk, beleöntjük az édesköményes ragut.

img_0854.JPG

A halak mindkét oldalát sózzuk és borsozzuk,ráfektetjük a ragura. A sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. Az édeskömény aprított zöldjével tálalás előtt megszórjuk az ételt.

img_0855.JPG

Szólj hozzá