2024. jún 07.

Paradicsomos húsgombóc fetával

írta: Petőcz Szabó András
Paradicsomos húsgombóc fetával

A legjobb receptek úgy készülnek hogy körbe nézünk a kamrában és a hűtőben, fagyasztóban is. Így született meg ez a recept is. A hűtőben ott várt a darált hús, kamrában a konzervhegyek és tészták. Vagyis minden meg volt hozzá, nem kellett ezért boltba menni. Én serpenyő helyett inkább wokot használok, könnyebb vele dolgozni, és biztosan nem ragad le semmi. A gombócokat előre el lehet készíteni, így jobban összeérik a hús a fűszerekkel. Petrezselyem helyett használhatunk zellerzöldet is. Darált hús mármilyen lehet, hogy még kevesebbet kelljen mosogatni, abban a csomagolásban készítem el a gombócokat, amiben a darát húst vettem.

paradicsomot_husgolyo.jpg

Hozzávalók 50 dkg darált hús, kis csokor petrezselyemzöld, 1 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 konzerv darabot paradicsom, 2 dl papadicsompüré, 3 dl. víz, 20 dkg száraztészta, 15 dkg feta sajt, ízlés szerint só,bors és oregánó.

paradicsomos_hus.jpg

Elkészítés: A darált húst összekeverem sóval, borssal, aprított petrezselyemzölddel,és falatnyi gombócokat formázok belőle. Egy nagyobb serpenyőben kevés zsiradékot hevítek, megpirítom benne a húsgolyókat, majd tányérra szedem. A visszamaradt zsiradékon megpárolom az apróra vágott vöröshagymát és a reszelt fokhagymát, ráöntöm a az aprított paradicsomot és a paradcsompürét, a vizet. Ízlés szerint sózom, borsozom, megszórom oregánóval, felforralom, visszateszem bele a gombócokat, tésztát, és alacsony hőfokon, fedő alatt készre főzöm, időnként óvatosan megkeverem. Ha a tészta felszívja a vizet, öntsünk még alá. Amikor elkészült, megszórom a kockákára vágott fetával, petrezselyemzölddel, és már tálaljunk is.

Szólj hozzá

Olasz Húsok és halak Egészség vega és tészta