2024. okt 02.

Padlizsános-paradicsomos gnocchi

írta: Petőcz Szabó András
Padlizsános-paradicsomos gnocchi

Köztudott tény, hogy az olyan ételeket részesítem előnyben, amikhez kevés edényzetet kell felhasználni. A padlizsánt kisebb adagokban kevergetve süssük meg. A zörgős állag olyan, amikor meg kavarjuk, akkor "zörgős hangot ad, kívűlről ropogós, de még belül puha. A hátramaradt olajat, sajnos nem tudjuk felhasználni. A padlizsánt csak bő olajban lehet jól megsütni, kisebb adagokban, hogy ne ragadjanak össze. A kihűlt olajat külön szoktam gyüjteni, és az használtolaj gyüjtőbe szoktam tenni műanyag flakonban. Csak ki kell törölni a Wokot, serpenyőt és lehet benne a paradicsomos mártást készíteni.

 padlizsanos-paradicsomos_gnochhi.jpg

 

Hozzávalók: 1 közepes méretű padlizsán (kb. 30 dkg),néhány evőkanál keményítő, bő olaj a sütéshez+ az étel megpirításához, 1 nagy fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhgyma, 2 konzerv darabolt paradicsom, só, bors, oregánó ízlés szerint, 2 zacskó kész gnochhi.

 

Elkészítés: A padlizsánt kisebb kockákra vágjuk, besózzuk, szűrőbe tesszük és kb. 10 percig állni hagyjuk, majd szárazra töröljük. Össze forgatjuk az étkezési kemyényítővel, és bő forró olajban zörgősre sütjük, majd papírtörlőre szedjük, félretesszük. A finomra vágott vöröshagymát megpirítjukkevés olajon, hozzáadjuka reszelt fokhagymát. Pár percigtovább dínszteljük, majd beleöntjük a hámozottparadicsomot, 30 percig kőzzük kis lángon. Ízesítjükízlés szerint sóval, borssal, oregánóval. Végül összeforgatjuk a padlizsánnal és a főtt, leszűrt gnocchival.

Szólj hozzá

Olasz Egészség vega és tészta