2018. dec 19.

Sütőtökös vöröslencsés rizottó camemberttel

írta: Petőcz Ferenc
Sütőtökös vöröslencsés rizottó camemberttel

riz1.jpg

Sütőtökös vörös lencsés rizottó grillezett camemberttel. Gondolom, ti is készültök a karácsonyra és a kilók ellen is, így nem árt az felkészülés, mert a nehéz ételek így vagy úgy, de meg fogják ülni a hasunkat. A zöldséges ételek segítenek, ezért is készítettem ezt az ételt el, meg persze tetszett a recept is Vörös- póré-, újhagyma keverékét 3 gerezd reszelt fokhagymával kevés olívaolajon megpárolunk, majd hozzáadunk 1 merőkanál alaplevet (jó lesz leveskockából is )és kevés száraz fehérbort. Amikor a felét elfőtte kerül bele 30 dkg kerekszemű rizottó rizs. és fokozatosan öntjük fel alaplével és borral váltogatva, kevergetve, hogy mindig krémes legyen, közben sózzuk és frissen őrölt borssal ízesítjük. Amikor a rizs félig megfőtt, kerül bele 15 dkg vöröslencse.

riz2.jpg

Amikor minden megfőtt, hozzáadjuk a sütőtökpürét, amelybe már előtte belekevertünk 4-5 ek frissen reszelt parmezánt, de bármilyen félkemény sajt jó. Hozzáadunk 2 ek vajat és ha szükséges még alaplevet, a lényeg, a krémes állag. Tálaláskor salátával díszítjük és a tetejére frissen grillezett camembert kerül. Vigyázzatok, nagyon kiadós és finom étel.

riz3.jpg

Sütőtökpüré: Kb. 1.5 kg sütőtököt nagyobb darabokra vágunk. Ráhelyezünk darabolt vöröshagymát, reszelt fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, olívaolajjal öntjük és 200 fokra előmelegített sütőben 1 órát sütjük. Amikor kihűlt, lehúzzuk a tök héját és az egészet 1-2 ek olívaolajjal pürésítjük. Kiváló az előbb írt rizottóba, de húsok mellé mártogatni is. Jó étvágyat!

Szólj hozzá

Egészség vega és tészta