2019. máj 28.

Párolt spárga holllandi mártással

írta: Petőcz Ferenc
Párolt spárga holllandi mártással

dsc02793.JPG

Mindig ott rontom el az egészet és aztén nézek, amikor a doki a leletem leteremt, hogy este későn vacsorázom és mindig nehezet, sokat. Így gondoltam megpróbálom, persze nem hirtelen, de csökkenteni az adagot, az ételt megváltoztatni és talán korábban vacsorázni. Ez utóbbi a munka miatt nehezen megy, de a fenti étel belepasszol minden diétába és nem diétába vacsorára és pillanatok alatt kész a hollandi mártás sem bonyolult.

Egy edénybe vizet melegítünk, 4 tojás sárgáját összekeverjük a fehérjét elrakjuk valaminek későbbre. 10 dkg vajat felolvasztunk, majd hagyjuk visszahűlni. A felforrt vizet takarékra vesszük és egy edényben, ha van habüstünk, akkor abban elkezdjük gőz felett a tojásokat kézi habaróval verni. Mindez addig zajlik, ameddig kivilágosodik és krémes habot kapunk. Ebbe csepegtetjük bele az olvasztott, de visszahűtőtt vajat, közben gyorsan keverve az öntetet. Lágy krémes mártást kapunk, amelyet leveszünk a gőzről, hogy ne csapódjon ki a tojás. A mártást ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, fél citrom levével lazítjuk, félretesszük pihenni. 

dsc02791.JPG

Most zöld spárgát használtam kényelmi okoból, de a fehér spárga is isteni, csak azt meg kellett volna pucolni és nekem nem volt kedvem. Így a spárgát jól átmostam, ahol eltörött a sípok felé eső részt használtam fel. A maradék sem szemét én elszoktam rakni, le szoktuk fagyasztani a fás részeket. Később jól bármely ételbe, levesekbe íznek belefőzni, olyankor egy vászonzacskóa kerül, hogy ne keveredjen mással és így főzzük bele. (Fontos: ez a vászonzacskó nem lehet őblítővel mosott).

Egy edénybe jeges vizet készítek elő, egy edényben meg felforralok sós vizet, amelyben a spárgákat megfőzőm. Amikor megváltozik a színe, még 1-2 percet főzőm, majd a jeges vízbe átteszem, hogy le álljon az étel fővése.

A lehűtőtt, lecsepegtetett spárgát a hollandi mártással tálaltam. Most van szezonja, egyszerű, gyors, finom és egészséges. Jó étvágyat!

Szólj hozzá

Egészség vega és tészta