Régi és új étkek, mai ízek

Feri és András receptjei

2017. júl 06.

Sváb kovászos uborka

írta: Petőcz Szabó András
Sváb kovászos uborka

Ezt a receptet egyik ismerősömtől kaptam. Mint minden kapott receptet, ezt is átalakítottam a saját ízlésem szerint. Ehhez a recepthez csak öreg (azaz tavalyi) krumplit lehet csak használni.  Múlt egy női magazinban találtam egy újabb kovászos uborka receptet, amit hamarosan el is fogok készíteni. Készítéskor avval számolni kell, hogy jóval több sót rakjunk az üvegbe! A hagyományos kovászos uborkához 5 evőkanál sót adok, ehhez viszont 8-tól lett íze.

dsc08676.JPG

Hozzávalók 5 literes üveghez: uborka (méretétől függ, hogy mennnyi fér az üvegbe), jó nagy csokor száras kapor, só, öreg burgonya, fokhagyma, víz.

Elkészítés:  A kovászolni való uborkákat kb. fél órára vízbe áztatom, hogy az uborkára tapadt sár, szennyeződés felázzon. ...

Tovább Szólj hozzá

Tartósítunk Szabadban láttuk főztük Egészség vega és tészta

2017. júl 03.

Ruszli, ahogy Anyukám készítette

írta: Petőcz Ferenc
Ruszli, ahogy Anyukám készítette

könnyű

ruszli1.jpg

Korábban is volt már olyan, hogy előszedtem régi finomságokat, főleg olyanokat, amelyeket édesanyám készített. Így lesz ez most is. Rólam köztudott, hogy szeretem a halat és horgászom, bár idén még nem volt módom és elvonási tüneteim vannak. De ügyes horgász sok halat rejtett a fagyóba és pedig beszereztem az idei engedélyem, így újra jöhetnek a finomságok. A ruszli is az egyik, így mutatok egyszerű finom változatot. 

A képen az én saját balatoni halaimból készült étek, de leírom, hogy senki se féljen a szálkáktól, mert a só teljesen eloldja. Aki fél, az megcsinálhatja tengeri halfiléből. Egy kiló makréla sem drága kb 1400 Ft. De én megyek inkább horgászni.

Ruszli házilag:
50 dkg küsz vagy apró 10 centiméternél nem ...

Tovább Szólj hozzá

Tartósítunk Húsok és halak Szabadban láttuk főztük

2017. júl 02.

Kovászos uborkaléleves húsgombóccal

írta: Petőcz Ferenc
Kovászos uborkaléleves húsgombóccal

leves_1.jpg

Magyarország egyik gasztronómiai csodája a   kovászos  uborka a kovászolás. A magam részéről egész nyáron mindennap képes vagyok kovászos  uborkát enni és a levét is nagyon szeretem. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Sokan ismerik a hideg   kovászos  uborka levest, most mégis egy bográcsos verziót osztunk meg, mert megtetszett,kicsit változtattunk rajta, megcsináltuk és még tart az idény, tehát újra megfogjuk. Bár ez a recept bográcsra készült, most tűzhelyen készült, ha jól alaku l, akkor jövőhéten bográcsba is kerül.  

leves2_1.jpgleves1_1.jpg

1 nagy fej hagymát reszeljünk le, 5 dkg rizst 1 dl vízben pároljunk meg addig, amíg felveszi a vizet. Adjunk hozzá 1 nagy fej reszelt hagymát, 50 dkg darált húst, 3 gerezd reszelt fokhagymát, só, ...

Tovább Szólj hozzá

Levesek

2017. júl 01.

Áfonya krémes torta

írta: Petőcz Ferenc
Áfonya krémes torta

torta.jpg

Szeretjük az édességet a finomságot, mégis csak jeles ünnepek alkalmával készítünk. Nyáron talán nem is baj, ilyenkor valami jegesre vágyunk inkább, tehát fogunk fagyit is készíteni, de most egy kis finomság. Anyósom tavaly ünnepelte a 60. születésnapját. Neki készítettem ezt a finomságot és most azon gondolkodom, mert lassan újra itt az ünnep, hogy milyen tortával lepjük meg. Addig is itt a recept:

Kék áfonyakrémes   torta :
22 cm tortaforma
5 tojást 16 dkg cukorral 5 percig habosra verünk robotgép legmagasabb fokozatán, majd 15 dkg átszitált lisztet is belekeverünk a legalacsonyabb fokozaton. Hőlégkeverésen kb 30 percet sütjük 170 fokon

torta2.jpg
A krém 0,2 liter cukrászhabtejszín, egy zacskó habfixáló 1 tk zselatin felverve, ...

Tovább Szólj hozzá

Sós és édes szenvedélyek

2017. júl 01.

Kínai citromos csirke

írta: Petőcz Ferenc
Kínai citromos csirke

citrmos_csirke.jpg

Szeretjük a kínait, de mindenhol csak ugyanaz a pár étel kapható, pedig ismert arról a kínai konyha, hogy sokrétű, ízletes és gazdag. Így keresgéltünk találtunk egy finomságot, ezért osztjuk meg nektek. Jó étvágyat.

Kockázott 65 dkg csirkecombot és mellett vegyesen előkészítünk és egy wokban 2 ek  felhevített olajban 3-4 perc alatt megpirítjuk, a húst kivesszük. 1 dl vizet 1 tk keményítővel elkeverünk. A wokba öntünk 3 ek citromlevet,8 ek vizet és ehhez adjuk a keményítős keveréket és 2 ek cukrot és 3 ek édes fehérbort. Gyorsan összeforraljuk, majd hozzáadjuk a húst és rizzsel, citromkarikával kínáljuk. 

Tovább Szólj hozzá

Kínai Nemzetek konyhája Húsok és halak

2017. júl 01.

Csirkehús bambuszrüggyel és illatos gombával, üvegtésztával

írta: Petőcz Ferenc
Csirkehús bambuszrüggyel és illatos gombával, üvegtésztával

Elkészítés: 30 perc, könnyű

dsc08661.JPG

Ma délelőtt nem sok időnk volt, de ebédelni kell. Bevásárlás végén még tanácstalan álltunk, hogy mit is főzzünk. Közelben pedig volt egy egzotikus fűszereket is árusító bolt, itthon pedig sok alapanyag. Gyors ebédet szerettünk volna, így jött az ötlet, szerezzünk be shitake gombát és egy kis bambuszrügyet. ezt az ételt mindenki ismeri, de mégis kevesen tudják, hogy készül. Most megosztjuk és ha így készítitek el, akkor egy kínai éttermi adag árából az egész család jól lakik. Receptünk most kétszemélyes adag lesz.

Egy adag: 661 kcal, zsír: 21,5 gramm, szénhidrát: 73 gramm, fehérje: 45 gramm

4 db shitake gombát egy órára áztassunk be forró vízbe, majd daraboljuk fel. Egy tálba 1 dl vizet keverjünk el 1 ek étkezési ...

Tovább Szólj hozzá

Kínai Nemzetek konyhája Húsok és halak

2017. jún 30.

Tzatziki

írta: Petőcz Ferenc
Tzatziki

tzatziki.jpg

Megpróbálok autentikus lenni, íme a Görögországban tanult tzatziki recept kicsit több fokhagymával, mert így szeretem:
1 kg uborkát reszeljünk le, majd adjunk hozzá sót és hagyjuk, hogy kiengedje a levét. Jól nyomkodjuk ki, majd adjunk hozzá 4 gerezd reszelt fokhagymát, ami nálunk egy fej,mert így szeretjük, azaz sokkal több, mint 4 gerezd. Adjunk hozzá 5 ek olívaolajat, majd 5 ek fehér balzsamecetet. Ehhez jöhet 0,5 kg igazi görög joghurt (jelen esetben is ) vagy jó sűrű tejföl. Picit hagyjuk érni az ízeket és mehet az asztalra. ha van olívabogyó, azzal díszítsük és kevés oregánóval szórhatjuk..

Tovább Szólj hozzá

Görög Egészség vega és tészta

2017. jún 29.

Görög olívabogyós kenyér

írta: Petőcz Ferenc
Görög olívabogyós kenyér

kenyer1_1.jpg

ha már utaztunk és sok emlékkel gazdagodtunk, hoztunk haza sok-sok helyi specialitást, olívabogyót, olajat és recepteket. Ezek egy részét már láttátok, de jöjjön az egyik kedvenc kenyér. Csak az alapanyagok kerülnek ide, mert a többit mindenki tudja.

kenyer2.jpg

Görög   olívabogyós kenyér :
50 dkg BL 80 liszt
3,6 dl víz
4 gramm szárított élesztő vagy 6 gramm friss
16 dkg olívabogyó (magozott)
2 tk só
1 ek szárított oregánó

kenyer3_1.jpg

Tovább Szólj hozzá

Görög Házi pékség

2017. jún 29.

Zelleres zöldbab főzelék buggyantott tojással

írta: Petőcz Ferenc
Zelleres zöldbab főzelék buggyantott tojással

Elkészítés: 40 perc, közepesen nehéz

2017_0625_138.JPG

Gondolom nem csak mi, hanem ti is úgy vagytok vele, hogy a nyári meleg napokon néha elég a húsból a nehéz ételekből. Ez a főzelék egyáltalán nem nehéz, nem az elkészítésére gondolok, hanem a gyomor terhelésre és frissen fogjuk érezni magunk. De minek mindig a hagyományos elkészítés, ezért inkább variáltunk egy picit és könnyen tudjátok csatolni a szénhidrátszegény 160 grammos diétába is.

1 adag 332 kcal, szénhidrát 29 gramm, fehérje 16 gramm, zsír 16 gramm

A látvány kedvéért keverhetjük a zöldbabokat sárga és zöld hüvelyűt egyaránt, de lehet egyszínű is. Összesen 40 dkg kell. Majd ehhez kell 1 fej egész vöröshagyma, 3-4 gerezd reszelt fokhagyma, egy közepes zellergumó darabolva kb 15 dkg darabolt zsenge újkrumpli, 4-5 ...

Tovább Szólj hozzá

Egészség vega és tészta

2017. jún 27.

Kovászos uborka

írta: Petőcz Szabó András
Kovászos uborka

2017_0625_133.JPG

Egy nagy kedvencemet teszem most közzé, úgy ahogy én szoktam készíteni. Kimondottan behűtve szeretem, és még el se fogy, máris készül a következő adag. Egyik ismerősömtől kaptam egy újabb receptet, amit hamarosan el is fogok készíteni.   Kitűnő frissítő, és isteni kísérője magyaros konyhánknak. Én még a zsíros kenyérre is szoktam belőle karikázni. 

2017_0625_130.JPG

Hozzávalók egy 5 literes üveghez:

Kb. 2,5-2,8 kg kovászolni való uborka (méretfüggő), 5-6 gerezd fokhagyma, 1 csokor fás szárú kapor, 5 ek só, szikkadt kenyér, és víz a felöntéshez.

Elkészítés:

A kovászolni való uborkákat kb. fél órára vízbe áztatom, hogy az uborkára tapadt sár, szennyeződés felázzon. Kefével szoktam megsikálni őket, ezt a kefét csak ...

Tovább Szólj hozzá

Tartósítunk Szabadban láttuk főztük

süti beállítások módosítása