Régi és új étkek, mai ízek

Feri és András receptjei

2018. már 03.

Harcsagombóc

írta: Petőcz Ferenc
Harcsagombóc

dsc09952_1.JPG

Az elmúlt héten megvettem a 2018-as évi állami jegyem, persze mellé területi jegyet a dunaújvárosi öbölbe ahol a harcsák is laknak. Így végre a tél végét várva a fagyasztó halkészletét is ideje elfogyasztani. Ez az étel is ebből született a képen látható pár darab rántott sajt ne tévesszen meg senkit, mert családom néha tagja nem eszik halat. De azért lássuk csak a receptem.

70 dkg harcsát ledarálunk 1 nagy fej vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymával. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadunk 1 darab vízbe áztatott zsemlét miután kinyomkodtuk a vizet belőle. Adunk hozzá 1 ek kaprot, ez is a fagyóból és 1 ek aprított petrezselymet, egy napra félre rakjuk a hűtőbe érni hagyni az ízeket.

dsc09941_1.JPG

Másnap hozzáadunk 1 tojást és gombócokat ...

Tovább Szólj hozzá

Húsok és halak Egészség vega és tészta

2018. már 02.

Wimpy rúd azaz hot-dog kifli

írta: Petőcz Ferenc
Wimpy rúd azaz hot-dog kifli

Elkészítés könnyű

dsc00001.JPG

A recept 10 darabhoz:
50 dkg BL 55 lisztet keverjünk össze fél dl olajjal, 2 tk sóval, 1,5 dl vízzel és 1,5 dl tejjel, 2,5 dkg friss élesztővel. Gyúrjunk tésztát addig, amíg elválik az edény falától. Kelesszük 35 percet, majd fordítsuk lisztezett lapra, és vágjuk 10 felé.

dsc09992.JPGdsc09993_1.JPG

Ezt követően kis gombócokat formázzunk és letakarva kelesszük újabba 30 percet. Amikor a tészta meg kelt, formázzunk 28*12 centiméteres oválisokat sodrófával.

dsc09995.JPG

A kisebbik oldalától kezdve tekerjük fel kb 20 centiméteres rudakat formálva és kelesszük lefedve.

dsc09999_1.JPG

dsc09997_1.JPG

dsc09998_1.JPG

dsc09996_3.JPG

A sütőt 210 fokra melegítsük elő, a sütő aljába tegyünk egy fém tálcát és öntsünk rá egy pohár vizet közvetlen sütés előtt. Kb 25-30 percig sütjük hőlégkeverésen.

Tovább Szólj hozzá

Házi pékség

2018. már 02.

Keleti fűszerezésű csirkeszárny

írta: Petőcz Ferenc
Keleti fűszerezésű csirkeszárny

Elkészítés: 1 óra plusz pácolás, könnyű

dsc09954_1.JPG

1 kg kétízületes csirkeszárnyat félbe vágunk az alábbi pácba helyezünk egy éjszakára:

1 dl olívaolaj, 2 narancs leve, 6 ek szójaszósz, 1 ek szárított chili, 2 ek fokhagymaecet, 2 gerezd reszelt fokhagyma, 2 ek szezámmag (vegyesen fekete és fehér) összekeverünk, ebbe kerül a csirkeszárny, amelyet időnként megkeverjük, hogy egyformán pácolódjanak. Sónem kell, mert a szójaszószban lévő só elégséges.

dsc09939_1.JPGdsc09940_1.JPG

A sütőnket előmelegítjük 200 fokra és egy hőálló tálba helyezzük a húst, 1 óra alatt a végén hőlégkeverésen készre sütjük.

dsc09950_1.JPGdsc09953_1.JPG

A húst párolt zöldséggel vagy rizzsel, sült burgonyával tálaljuk. Jó étvágyat!

Tovább Szólj hozzá

Húsok és halak

2018. feb 28.

Paradicsomos-Currys zöldségleves

írta: Petőcz Ferenc
Paradicsomos-Currys zöldségleves

Elkészítés: 45 perc,könnyű

dsc09938.JPG

Erről a levesről sajnos nem készült tálalt kép és még inkább sajnos de csak nektek, hogy nem tudom átlőni az illatokat és az ízeket. Ez egyszerű leves, könnyű és egészséges, gyorsan el is készül, mégis más, mint a megszokott. Újra gondolva az étel a zöldségleves és a paradicsomleves kombinációja.

1 nagy fejkockázott vöröshagymát kevés olvasztott kókuszzsíron kevéske sóval megpárolunk üvegesre, ekkor hozzáadunk 2 gerezd reszelt fokhagymát, amelyet szintén megpárolunk kb 1-2 perc. Ezt követően 25 dkg félbevágott koktélparadicsomot is hozzáadunk. Ezt is puhára főzzük.

dsc09934.JPG

dsc09935.JPG

Amikor megpuhult a paradicsom, akkor rúdmixerrel pürésítjük. Ekkor hozzáadunk 2 ek pirospaprikát, ez kell, mert a koktél paradicsomnak nem lesz ...

Tovább Szólj hozzá

Levesek

2018. feb 25.

Tengeri alga saláta

írta: Petőcz Ferenc
Tengeri alga saláta

Elkészítés: könnyű

dsc09949_1.JPG

8 dkg szárított tengeri algát 3 liter forrásba lévő vízbe teszünk és állni hagyjuk 1,5 órát, ezalatt az idő alatt a kellő mennyiségű vizet felszívja a növény magába.

dsc09946.JPG

dsc09947.JPG

Ezt követően többször darabjaira szedve az algát bő vízben átmossuk, rengeteg tengeri homok, kavics fog kijönni belőle., majd lecsepegtetjük.

Egy edénybe egy nagyobb reszelt répát, fél reszelt kígyóuborkát megpárolunk kevés olívaolajon majd hozzáadunk 5-6 ek szójaszószt, kevés rizsecetet és fokhagymaecetet, 2 gerezd reszelt fokhagymát.

dsc09948.JPG

Az így kapott öntetet összekeverjük az algával és pihentetjük 1-2 órát hűtőben. Ha szükséges sózzuk, egy rendkívül egészséges, vitaminokban gazdag finom salátát kapunk.

Tovább Szólj hozzá

Kínai Nemzetek konyhája Egészség vega és tészta

2018. feb 25.

Citromos túrókrém torta

írta: Petőcz Ferenc
Citromos túrókrém torta

Elkészítés: 1 óra, könnyű

dsc09943.JPG

2 tojást 6,4 dkg cukorral 5 percig robotgéppel verjünk haborsra, majd adjunk hozzá 6,4 dkg lisztet, amelyet további egy percig lassú fokozaton keverünk. A tésztát rakjuk egy 20*20 cm-es szilikon formába és 170 fokra előmelegített sütőben kb 20 percig hőlégkeverésen süssük meg.

dsc09942.JPG

A kihült tésztát a formába kiszedjük és a formát elmosogatjuk, szárítjuk.
Színtelen zselatint 2,5 dl forró vízzel felöntünk és kevés sárga színű ételfestéket adunk hozz
á.

dsc09945_1.JPG 

A tortáh oz összesen 3 citrom kerül felhasználásra, a torta formá aljába öntünk a színes zselatinből, majd ráhelyezzük a citrom karikákat. A maradék zselatint ráöntjük és hideg helyen kidermesztjük a zselét.

dsc09944.JPG

A túróhoz (25 dkg) adunk 2 zacskó vanilíás ...

Tovább Szólj hozzá

Sós és édes szenvedélyek

2018. feb 21.

Hagymaleves

írta: Petőcz Ferenc
Hagymaleves

Elkészítés: 30 perc, könnyű

dsc09929.JPG

Itt az influenza szezon, sokan emlékszünk a mamáink hagyma teájára. Igen, igazi gyógyszerről van szó, mégis sok a fenntartás emlékünkben. Ha viszont megfáztunk, akkor azért, ha pedig nem, akkor csak az ízekért a tea helyett van egy igazi ínyenc finomság a hagymaleves. Ennek most egyik változatát mutatjuk be, mert sokan sokféleképp készítik, mint ahogy mi is. Most erre a receptre esett a választás. Annyit meg tudok ígérni, ez is tetszeni és ízleni fog.

dsc09922.JPG

1 kg hagymát vegyesen vörös-, lila-, póré- és fokhagymákat felkarikázunk, majd kevés kókuszzsíron sózva s őrölt fehér borssal hintve elkezdünk megpárolni addig, ameddig össze nem esik.

dsc09926_1.JPG

Ekkor hozzáadunk kevés só nélküli vegeta keveréket és felöntjük kb. 1,2 l vízzel és ...

Tovább Szólj hozzá

Levesek Egészség vega és tészta

2018. feb 21.

Fehérboros gombás csirkeragu

írta: Petőcz Szabó András
Fehérboros gombás csirkeragu

dsc09905.JPG

Evvel az étellel páromat leptem meg Valentin-napra. Gyorsan elkészülő étel kevés mosogatni valót eredményez. A borral való főzés egyik aranyszabálya, hogy olyan bort adjunk hozzá, amit szívesen meg is innánk. A másik szabály az, hogy ugyanazt az italt kell felszolgálni mellé.

Hozzávalók: 80 dkg csirkemell, 50 dkg gomba, 4 szelet bacon, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 cs petrezselyem, 2 dl tejszín, 3 dl chardonnay

Elkészítés: A vöröshagymát apróra daraboljuk, a bacont felcsíkozzuk, kevés olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a reszelt fokhagymát, épp csak illatozni hagyjuk. Jöhet bele a nagyobb darabokra vágott hús, körbepirítjuk. Ekkor adjuk hozzá a hússal megegyező méretűre vágott gombát, felöntjük a borral, gombasóval ...

Tovább Szólj hozzá

Húsok és halak

2018. feb 20.

Sertésszelet Jóasszony módra

írta: Petőcz Ferenc
Sertésszelet Jóasszony módra

Elkészítés: 1 óra, könnyű

dsc09931.JPG

Ez az étel a magyar konyha egyik ikonikus étele, de mégsem nagyon készítjük és megvallom blog ide vagy oda, eddig én is csak étteremben ettem. Most azt mondtam, születésnapra kell valamit feldobnom, így legyen ez, szerintem talált. Én az eredeti recepthez képest talán picit paradicsomosabbra készítettem, de ez legyen bocsánatos bűn. Szeretem a paradicsomot és nagyon jó lett az étel az ízek harmóniája. Érdemes othon is elkészíteni.

dsc09924_1.JPG

dsc09923.JPG

10 dkg gombát felszeletelünk és egy fej vöröshagymát valamint 15 dkg szalonnát császárt és tokaszalonnát vegyesen, de szigorúan csak házit és nem boltit, mert ettől lesz finom az étel.

A kockázott szalonnát lepirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymát és gombát valamint 2 gerezd reszelt fokhagymát és ...

Tovább Szólj hozzá

Magyar Nemzetek konyhája Húsok és halak

2018. feb 17.

Cukkini és karfiol curry

írta: Petőcz Ferenc
Cukkini és karfiol curry

curry.jpg

Cukkini és karfiol curry
Hozzávalók: 2 közepes hagyma apróra vágva, 2-3 gerezd zúzott fokhagyma, 2 kisebb karfiol rózsáira szedve, 1 nagy cukkini meghámozva és felszeletelve, 0,5 l kókusztej, 2 ek. madras curry ( de bármilyen más curry fűszerkeverék jó), 1 piros chili vagy chilipehely, olaj, 2 tasak barna rizs, petrezselyemzöld vagy koriander.
Kevés olajom megpirítjuk a vöröshagymát, de ne legyen barna! Ezután hozzáadjuk a fokhagymát, amint el kezd illatozni, hozzáadjuk a curry fűszer keveréket és a kókusztejet. Melegítsük addig, míg gyengén forrni kezd. Ekkor adjuk hozzá a karfiolt és a cukkinit, kissé sózzuk meg, jöhet a chili is, és fedjük le az edényt. Közben főzzük ki a rizst a csomagoláson lévő utasítás szerint. Amikor a ...

Tovább Szólj hozzá

indiai Nemzetek konyhája Egészség vega és tészta

süti beállítások módosítása